Valódi botanikai kuriózum, amely nemcsak szokatlan megjelenésével és életmódjával tűnik ki, hanem azzal is, hogy már a régmúlt idők óta hasznosítják gyógynövényként. Ez a benne található természetes aktív összetevőknek köszönhető, amelyek miatt a szúrós csodabogyó számos kultúrában nagyra becsült növénnyé válik.
Megjelenése
Korábban a liliomfélékhez sorolt, jelenleg a spárgafélék családjába tartozó szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus – nevezik egértövisnek, spárgatövisnek és vadpuszpángnak is) egy 20–60 cm magas, örökzöld, elágazó, tüskés cserje, mely a Földközi-tenger és a Fekete-tenger térségében és attól északra egészen Nagy-Britanniáig fordul elő. Hazánkban is őshonos, leginkább a dél-dunántúli erdeinkben található meg. Már első pillantásra is kilóg a megszokott növényvilágból. Ami leveleknek tűnik rajta, az valójában levélág, azaz lapított szár (fillokládium). Az egyesével-kettesével ülő, apró, csillag alakú virágai, majd később élénkpiros termései, azaz bogyói ezen „levelek” közepén jelennek meg – nem véletlen, hogy évszázadokig csodálat övezte kinézetét.
Életmódja
A szúrós csodabogyó tápanyagokban gazdag, laza talajokat szereti, rövid ideig képes ellenállni a szárazságnak, de a tűző napot nem kedveli. A növény jellemzően áprilistól májusig virágzik. Általánosságban elmondható, hogy kétlaki növény, azaz egyes példányok vagy termős vagy porzós virágot hordoznak, de az elválás nem teljes; a virágokban csökevényes formában megtalálhatóak az ellentétes ivar szervei is. Emellett teljesen kétivarú virágok is kialakulhatnak, ahol működőképes porzók és termők is megtalálhatóak. A beporzás mechanizmusa nem egészen ismert, egyes források szerint rovarok végzik, más tanulmányok inkább a szél hatását tartják valószínűnek. A termések szeptemberben érnek be, majd hónapokig, sőt akár évekig is fennmaradhatnak a növényen. Bár az állatok ritkán fogyasztják az élénkpiros bogyókat, mégis úgy vélik, hogy a magok széthordásában a madarak vehetnek részt. Természetes körülmények között ez a fajta szaporodás meglehetősen gyenge hatékonyságú, ezért a növény elterjedését elsősorban a vízszintesen elnyúló, élesen ízelt gyöktörzséből (rizómájából) történő újrahajtás és sarjadzás biztosítja.
Felhasználása
Régen föld feletti és föld alatti részeit gyógynövényként gyűjtötték – ma már tudjuk, hogy a növény kivonata támogatja a lábak vénás keringését. A mediterrán konyhákban fiatal hajtásait spárga-szerűen, virágrügyeit pedig a kapribogyóhoz hasonlóan fogyasztják. Pörkölt magja kávépótlóként használható, hajtásaiból seprűt is készítenek – innen ered nemcsak a növény latin neve (rus=mező, scopa=seprű, aceulatus= tüskés), hanem az angol elnevezése is, a butcher’s broom, vagyis „hentes seprűje”. Ez utóbbi állítólag onnan származik, hogy a hentesek a vágó-blokkjaikat és bódéikat súrolták vele. A tizenkilencedik századi Bretagne-ban konyhai eszközök takarítására is alkalmazták. A bogyós szárakat díszítésként és karácsonyi zöldként használták. Az 1950–70-es évek túlzott gyűjtése (leginkább a virágkötészeteknek) után 1982-ben a szúrós csodabogyó Magyarországon védettséget kapott, eszmei értéke tízezer forint.
A szúrós csodabogyó, mint gyógynövény
A szúrós csodabogyó lábak egészségére gyakorolt jótékony hatását a népi hagyományokban már évszázadokkal ezelőtt felismerték, a modern orvostudomány pedig csak a 20. század közepétől kezdte tudományosan vizsgálni és részben igazolni annak hatásmechanizmusát.
Hagyományos és megfigyeléses leírások
A mediterrán vidékeken – különösen a mai Görögország, Olaszország és Franciaország területén – már az ókorban is felhasználták a növény gyökerét és hajtásait. Feljegyzések szerint a helyiek főzeteket készítettek belőle, melyeket fáradt és elnehezült végtagjaik frissítésére használtak – tapasztalataikat generációról generációra adták tovább. Idősebb Plinius a Naturalis Historia-ban, illetve Dioscorides a De Materia Medica című művében írták le és jellemezték a növényt. Később, a 17. században olyan neves botanikusok emelték ki jótékony tulajdonságait, mint például Simon Syreński, lengyel botanikus és akadémikus vagy John Parkinson, a londoni Worshipful Society of Apothecaries (Gyógyszerészek Tiszteletreméltó Társasága) egyik alapító tagja. Az általa írt Theatrum Botanicum hosszú időn át kiemelt jelentőségű referenciaként szolgált az angol gyógyszerészek számára.
Modern tudományos szemléletek
A 20. században a növény gyöktörzséből azonosították a fő aktív összetevőket, köztük a szteroidszaponinokat (ruszkogenint és neoruszkogenint) és a benzofuránokat. Ezek hatásait preklinikai és klinikai tanulmányokban egyaránt értékelték. Elmondható, hogy a szúrós csodabogyó kivonatában található ruszkogenin hozzájárul az egészséges vénás keringéshez, így a lábak keringésének normál működéséhez.
A szúrós csodabogyónak valóban találó neve van! Nemcsak megjelenése és életmódja, hanem jótékony hatásai is figyelemre méltóak, különlegesek és csodálatosak!
Referencia:
Bone, K., & Mills, S. (2013). Principles and practice of phytotherapy: Modern herbal medicine (2nd ed., pp. 467–472). Edinburgh: Elsevier Health Sciences.
Erdős, L., & Tolnay, D. (2025). Szúrós csodabogyó: Varázslatos növény a Dél-Dunántúl erdeiben. Élet és Tudomány, (24), 777–779.
Gunther, R. T. (Ed.). (1934). The Greek Herbal of Dioscorides (J. Goodyer, Trans., 1655). New York: Hafner Publishing. (Reprint 1968)
Lichota, A., et al. (2019). Therapeutic potential of natural compounds in inflammation and chronic venous insufficiency. European Journal of Medicinal Chemistry, 176, 68–91.
Parkinson, J. (1640). Theatrum Botanicum. London.
Saad, B. (2011). Greco-Arab and Islamic Herbal Medicine: Traditional System, Ethics, Safety, Efficacy, and Regulatory Issues. Hoboken, NJ: Wiley.
Vanscheidt, W., et al. (2002). Efficacy and safety of a Butcher’s broom preparation (Ruscus aculeatus L. extract) compared to placebo in patients suffering from chronic venous insufficiency. Arzneimittelforschung, 52(4), 243–250.
